November 30-án indul a Counter-Strike: Global Offensive bétatesztje, jelentette be a Valve, szerintük ugyanis fontos, hogy a jelenlegi CS-játékosokat minél előbb ráeresszék az új anyagra, hogy tesztelhessék és elmondhassák véleményüket.
A béta egyelőre csak PC-n lesz elérhető, s mindössze két pályával, ezek pedig a Dust és a Dust2. A változatosság kedvéért. A szélesebb körű béta előtt persze a profi Counter-Strike 1.6 és Source-játékosok már tolhatták a Global Offsensive-et, a Valve szerint ugyanis ők igazi, "intelligens" visszajelzésekkel tudnak szolgálni a játékot illetően, míg a tömegek erre ritkábban képesek - a több ezer játékost bevonó tesztelések célja inkább a szerverek stabilitásának ellenőrzése, illetve a bugok keresése.
Kezdetben körülbelül 10 ezer embert hívnak majd be a bétába, de ahogy telik az idő, ez a szám csak növekedni fog. Habár a Portal 2-höz frissített Source Engine-t használó Global Offensive eredetileg 2012 elején jelent volna meg, a tesztidőszak csúszásával valószínűleg a végleges megjelenés is késni fog.November 30-án indul a Counter-Strike: Global Offensive bétatesztje, jelentette be a Valve, szerintük ugyanis fontos, hogy a jelenlegi CS-játékosokat minél előbb ráeresszék az új anyagra, hogy tesztelhessék és elmondhassák véleményüket.
A béta egyelőre csak PC-n lesz elérhető, s mindössze két pályával, ezek pedig a Dust és a Dust2. A változatosság kedvéért. A szélesebb körű béta előtt persze a profi Counter-Strike 1.6 és Source-játékosok már tolhatták a Global Offsensive-et, a Valve szerint ugyanis ők igazi, "intelligens" visszajelzésekkel tudnak szolgálni a játékot illetően, míg a tömegek erre ritkábban képesek - a több ezer játékost bevonó tesztelések célja inkább a szerverek stabilitásának ellenőrzése, illetve a bugok keresése.
Kezdetben körülbelül 10 ezer embert hívnak majd be a bétába, de ahogy telik az idő, ez a szám csak növekedni fog. Habár a Portal 2-höz frissített Source Engine-t használó Global Offensive eredetileg 2012 elején jelent volna meg, a tesztidőszak csúszásával valószínűleg a végleges megjelenés is késni fog.
Teljes forrás: www.gamekapocs.hu